A Jégkert, Budai Jégpálya is részt vett az első Jégpályák Éjszakáján. Benne is voltunk a TV-ben!
A magyar jégkorong története
(írta: Tejfalussy Béla)
Magyarország 1927-ben január 23-án nyert felvételt a Nemzetközi Jégkorong Szövetségbe, azaz az LIGH-be – akkor még a francia volt a szervezet hivatalos nyelve, ezért a ma már szokatlan rövidítés. Az azóta eltelt 89 év során számtalan magyar hokisikernek örvendhettünk. Egy szép kort megélt, küzdelmektől sem mentes, sikerekben gazdag, folyamatosan fejlődő és egyre jobban elismert sportág a mi szeretett jégkorongunk.
Varjú Árpád és Tejfalussy Béla a márciusi gyerek világbajnokság csapatainak edzői közt
Mindkét edzőnk bekerült a márciusi gyerek világbajnokság csapatainak edzői közé.
A gyerek világbajnokság célja az volt, hogy a magyar jégkorongot közelebb hozzák egymáshoz, nem csak a gyerekek, de az edzők szintjén is. Az U10-es korosztályban dolgozó szakemberekből sikerült színes csapatot összeállítani: vannak rutinos edzők, akik 25 éve dolgoznak ebben a korosztályban, és vannak olyanok is, akik még csak most kezdték elsajátítani a szakmát – utóbbiak számára biztosan remek élményt kínál, és sok tanulságot tartogat a torna.
A névsor:
1., Székely Csaba (Vasas) – Svédország
2., Tejfalussy Béla (Jégkert SE) – Magyarország
3., Bedő Botond (ifj. Ocskay JA) – Fehéroroszország
4., Palkó Dorka (DAB) – Lettország
5., Szajbert Krisztián (Cápák) – Szlovákia
6., Nagy Attila (UTE) – Finnország
7., Keszthelyi Miklós (UTE) – Franciaország
8., Kakas Krisztián (Szekszárd) – Dánia
9., Zsigmond Imre (Szigeti Bikák) – Csehország
10., Ország Martin (ifj. Ocskay JA) – Kazahsztán
11., Koncsag Kinga (Kiskőrös) – Kanada
12., Varjú Árpád (Jégkert SE) – Oroszország
13., Hajek Márk (Jászberény) – Svájc
14., Ferik Evelin (KMH) – Norvégia
15., Kis Attila (DAB) – Németország
16., Dombauer Péter (KMH) – USA
Komoly stábbal vág tehát neki a gyerek világbajnokság az első megmérettetésnek márciusban! Várjátok már?
Elindult a 2015/16-os szezon
Új, a jégkorongozás iránt érdeklődő gyerekekkel és persze a megszokott jó kis csapatunkkal elindult a 2015/16-os szezon. A nyári kikapcsolódás után sok kemény edzés, kihívásokkal teli torna és persze a Jégkert SE-ben megszokott jókedv és szoros csapat-összetartás vár idén is hokistáinkra!
Minden érdeklődőt és volt csapattagot is szívesen látunk az edzéseken!
Foto: MJSZ
Hoki tábor idén nyáron is!
2015-ben ismét szervezünk napközis jégkorong tábort!
Minden sportolni, jégkorongozni, fejlődni vágyó gyermeket várunk szeretettel!
Az időpont:
2015. június 15-19-ig (hétfő – péntek)
A helyszín:
Jégpalota (Káposztásmegyer)
10 éves a Jégkert SE jégkorong szakosztálya!
Emlékezetessé téve a 10 éves évfordulót, 2015. március 14-én a Budai Jégpályán “A” csoportos mini tornát szerveztünk, melyen a Jégkert SE vendégei a Vasas, a MAC és az UTE csapatai voltak.
140 éves a jégkorong!
Egészen pontosan 140 éve, 1875. március 3-án rendezték az első jégkorong mérkőzést.
A mérkőzés nem máshol került megrendezésre, mint a hoki szülőföldjén, Kanadában a montreáli Victoria hoki arénában. Olvasd tovább